Monthly Archives: január 2016

You are browsing the site archives by month.

Merre?

A terv az volt, hogy ma a fotóalbumot is hozom a tegnapi koncertről. Ez sajnos nem sikerült, kicsit elhúzódott egy másik elfoglaltságom, és mindjárt hétfő.
Így mára csak a megfejtés, és egy újabb kép jut, részletek – remélem – holnap következnek majd a Nap együttes koncertjéről.
KLIKK

Ma egy kép gyorsan,

…holnap pedig elmesélem, merre jártam. :)

Telelő

Napos hétvége

Jutott még eszembe néhány a címbenihez hasonló szóvicc, de ígérem, megkíméllek tőle. A megfejtés pedig később érkezik.
Kezdjük az ajánlót a mai programokkal:
A Labor Café Csibe csütörtök nevű rendszeres gyermekprogramja ma a farsang jegyében zajlik majd, de a maszk készítés mellett társasozni is lehet, ahogy mindig.

Megemlítem, bár zártkörű, de akinek van bejutási lehetősége, legyen ott, mert érdemes. Greasy Hats, azaz Pila és Peti jó kis blues-t játszik este héttől a ZIG kollégiumában, a Tiszavasvári úton.

Debrecenben, a Rocksuliban Felkai Miklós gitárkurzus és mini-lemezbemutató koncert kezdődik este hattól.

Péntek este Nyíregyházán, a Chloéban tartja évnyitó koncertjét a Prémvadászok zenekar. A program este kilenckor kezdődik.

Ugyanekkor a Romkert Retro Sörözőben a Tram-buli’n zenekar műsorát láthatod. A belépés ingyenes.

A szombati programok ajánlásával érkezik a cím megfejtése.
Nyíregyházán, a Club Hollywoodban koncertezik a Nap együttes. Várhatóan itt fogok felbukkanni este kilenc tájban.

A Chloé erre az estére is ígér koncertet, Tünde és Pila szolgáltatja a kellemes muzsikát. Ez nem zártkörű. :)

Nyíregyháza kedvenc zenekara, a Karmapirin Gödöllőre, a TrafoClubba látogat. Arra járóknak kötelező. 😉

Debrecen, ezen belül is a Roncsbár a rockzene kedvelőit várja. Az este folyamán fellép az Etalon, a Betonlégy és a Chrome RT. Minden bizonnyal itt lennék szombat este, ha nem Napoznék(bocs 😀 ) a Nap koncertjén.

A Találkozó

2012 augusztusában végetért egy hagyományos nyárvégi rendezvény, amely tíz évig fölöslegessé tette a kérdést: Mit csináljunk augusztus huszadikán?
Aki egyszer is eljutott a KGST Party-ra az biztosan vissza is tért következő évben. Azóta minden évben érkezik a kérdés a szervezőkhöz: Biztosan nem lesz?
Azt hogy milyen sokaknak hiányzik ez a hangulat, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy mikor az egykori találkozók szervezői meghirdették az ökumenikus járműtiszteletet, felizzott a közösségi portál. Két hét sem telt el az első bejegyzés óta, és már 300 fölött járt az érdeklődők száma.
Idén augusztus közepén ismét nem kell gondolkodni, mit csináljunk? Irány Abádszalók, a TALÁLKOZÓ!

Vince nap

Ötödik alkalommal tartottak Vince-napi szőlő és borszentelést szombaton Tokajban, a Szerelmi Pincesoron.
A gyülekező után a polgármester rövid közöntője után indult a borlovagrendek-, a történelmi egyházak képviselőiből, a város vezetőiből, és az érdeklődőkből álló menet a szőlőhegyre, hogy megáldják és megszenteljék a szőlőtőkét, és a bort.
A ceremóniát követően ízes borokkal kínálták a jelenlévőket, majd a menet visszatért a pincesorra, ahol a Kuckó Művésztanya utcaszínházi előadásokkal szórakoztatta az egybegyűlteket.
A nagy hidegben a nyitott pincékben forró teával, forraltborral, zsíros kenyérrel fogadták a melegedni vágyókat, de disznótoros ételek is várták a vendégeket,
Remek szombat délelőtti elfoglaltság volt, jólesett kicsit fagyoskodni a friss levegőn, enni, inni, és remek színházat nézni.
Viszonylag sokat melengettem a fényképezőgépemet, hogy a most következő album képeit megmutathassam. Klikkelj hát az itt lévőre, egy év múlva pedig találkozzunk pincesoron!
KLIKK

Esti farsang

“El nem tudnék képzelni ennél jobb programot szombat estére.” – írtam hétvégi programajánlómban az Ifjúsági Ház Debrecen rendezvényéről.
Mindezt arra alapoztam, hogy a műsort a Bordó Sárkány Régizene Rend, a Dejavu hastánccsoport, és a Sárkánylányok tűzzsonglőr csapat biztosította, és ők nem voltak ismeretlenek számomra. Az este azonban minden várakozásomat felülmúlta.

Érkezéskor az Ifjúsági Ház igazgatója személyesen fogadta, és igazította útba a vendégeket. A terem gyönyörűen berendezve, a plafonról korhű zászlók lógtak, az asztalokon gyertyák.
A rendezvényen büfé is működött, igen barátságos árakkal, és külön kiemelném a nagyon finom tepertős pogácsát és a barátságos kiszolgálást is.
A program a Fehérlófia Hagyományörző Egyesület íjász bemutatójával kezdődött, majd a színpadra lépett a Bordó Sárkány, a lelkes, nagyrészt jelmezbe öltözött vendégek pedig táncra perdültek.
A program záró eseménye a Jelmez Király megválasztása volt, aki ezen az estén királylány volt, és értékes vacsorautalványt kapott.

Képeket most nem készítettem erről a remek eseményről, de egy fantasztikus klippet közzéteszek most itt, amelyben az este minden szereplője felbukkan.

A délelőtt

-15 fok, köd, remek hangulat, derűs percek, finom ételek, italok, azaz Vince-napi szőlő és borszentelés Tokajban. Én szóltam időben, hogy gyere. 😉

Csendes készülődés

A mai kép a holnap délelőtthöz kapcsolódik. 😉

Vidám hétvége

Éppen csak átléptünk az új évbe, és már jönnek is a farsangi programok. Repül az idő.
Mai programajánlómmal viszonylag kevés időt töltünk Nyíregyházán, a környező városok azonban annál több programot kínálnak. Kezdjük azonban mégis szülővárosommal.
A Labor Café ez évi programjának megtervezéséhez hív segítségül ma délutánra. Bár a kezdésre biztosan nem érek oda, más programom nem lévén lehet, hogy később benézek. Járj arra te is, érdekes hely, és társasozni is lehet. :)

Péntekre is a Labor Cafét ajánlom először, nyíregyházi programnak pedig egyetlenként. Egy egész nap a magyar versek, népmesék és irodalom jegyében. Ezzel a rendezvénnyel várnak már délelőtt 10-től.

Este Sátoraljaújhelyen, a T-Boy Rock Klubban rendezendő koncertnek is van nyíregyházi vonatkozása. Ugyanis a RealMen zenekar remek zenéjével biztosít minden bizonnyal fergeteges hangulatot.

Debrecenben az Incognito ígér hangulatos estét, amire Tóth Ilona Csilla és barátainak fellépése a garancia.

Mondjuk, hogy szombaton szép napos idő lesz, tehát irány a friss levegő, mondjuk Tokaj, a Szerelmi Pincesor, ahol Vince-napi szőlő és borszentelés kezdődik 10 órakor. Szerintem érdekes, látványos, és szórakoztató lesz.

Nem régen nyílt meg Nyíregyházán a Jessica Pub, ahol este pótszilvesztert tartanak. Száraz Tamás és Bütyök zenél. Nem jártam még itt, és most sem leszek, mert Debrecen felé veszem az irányt.

Az Ifjúsági Házban Reneszánsz Farsangot tartanak a Bordó Sárkány zenéjével, a hangulatot pedig a Dejavu hastánccsoport, és a Sárkánylányok tűzzsonglőr csapat emeli. El nem tudnék képzelni ennél jobb programot szombat estére.

Pedig van ám más jó program is Debrecenben, ami nem más, mint a Balaton koncert az Incognitoban.

Vasárnap pedig gondolkodom egy csendes Sóstói Állatpark látogatáson. Meglátjuk. :)

Zempléni kirándulás

Az új év első világgá menése mindjárt az év második napjára esett, és a füzérradványi Károlyi-kastély volt a fő úti cél. Mikor legutóbb arra jártam, a kastély eléggé leromlott állapotban volt kívülről. Múlt évben a park esett át hatalmas átalakításon, érdekelt, milyen lett az összkép.
Mindjárt az elején el kell mondjam, nekem csalódást okozott. A kastély állapota tovább romlott, bedeszkázott, nyitva felejtett/hagyott ablakok jelezték, nem ez volt a fő fejlesztési cél.
A kastély főbejáratától remek turista képeket lehet készíteni az átalakított parkról, ha ügyel az ember arra, hogy kihagyja a kompozícióból a megcsonkított fákat.
A park közelebbről már nem nyerte meg annyira a tetszésemet. Öncélúnak éreztem az átalakítást, ugyanakkor befejezetlennek is. A nagy tó partján, a korláton belüli két fának szerintem nem sok ideje van már és a kis tó mellett álló romos épületmaradvány funkciója sem tiszta számomra. Sajnos a park öreg fáit is “megnyírták” – erre biztosan a balesetveszély a magyarázat -, és a bejárathoz közeli romos épületet is elkerülte a gondoskodás.
A most következő képeken igyekeztem nem a leírtakat megjeleníteni, sokkal inkább egy kellemes képet megőrizni a helyről, ahová biztosan nem térek vissza egy ideig. Remélem, a felújítás folytatódik felújításként, és nem átalakításként. Megérdemli a környezet.
A kirándulás válogatott képeit az ittenire klikkelve nézheted meg, a végén néhány kőkapui pillanattal.
KLIKK

Bujtos

A gyorsan olvadó idei első hó megörökítéséhez nem volt idő messzire menni. :)
Néhány képet készítettem a Bujtosi tó partján. Klikkelj az itt lévőre!
KLIKK

Bluesers

A két remek hétvégi koncert közül a Bluesers szombat esti fellépéséről van néhány képem.
Jó kis koncert volt, remélem, mihamarabb újra találkozunk.
A többi képet az ittenire klikkelve láthatod.
KLIKK