Kategória archívum: Múzeumfalu

Felhők

Az utóbbi napokban, hetekben elég váratlanul komoly felhők kezdtek tornyosulni a fejem fölött. Ez – többek között – itteni tevékenységemre is rányomta bélyegét. Most úgy tűnik, ezek a felhők oszlani látszanak, és valamilyen irányból már beszökik a fény.
Az események arra mindenképpen jók voltak, hogy kicsit elgondolkodjak, és óvatosabban kezeljem az emberekhez fűződő viszonyomat. Röviden: általában kicsit bizalmatlanabb lettem, ugyanakkor volt, akiben megerősödött korábbi bizalmam.

Amit eddig leírtam, tulajdonképpen magánügy, és nem is szeretném itt folytatni, ragozni, de szükségét láttam elmondani ennyit azért, hogy érthető legyen itteni passzivitásom az utóbbi időben.

A jövőről – mármint az itteniről :) – pár szó.
Adós vagyok még az idei Márton nap képeivel – remek hangulatú nap volt, majd meglátod -, illetve múlt héten egy délelőttre sikerült kijutnom az Állatparkba is. Ez amolyan agymosásos, kikapcsolódós dolognak indult, és minden várakozásomat felülmúlta még akkor is, ha meglehetősen szétszórt voltam, és nem minden sikerült úgy, ahogy kellett volna.
Volt viszont olyan, ami az idei látogatásomat is különlegessé tette, és ezért köszönettel tartozom.

Nem titokzatoskodok tovább, hanem elállítom az esőt, és megyek kutyálkodni.
Tudod, ahogy tegnap írtam: délelőtt PCAS és Örökbefogadó nap, délután Állatmenhely és Állatok karácsonya.
Nyíregyháza, Múzeumfalu

Kategória: Múzeumfalu, Nyíregyháza | Hozzászólások kikapcsolva

Őszutó

Márton nap - Nyíregyháza Sóstó, Múzeumfalu

Kategória: Múzeumfalu, Nyíregyháza | Hozzászólások kikapcsolva

Örömhír

Ahhoz képest, hogy a héten talán egy betűt sem írtam, szépen előjöttem egy félreérthető címmel.
Szóval most korántsem az egyházi rovat következik, viszont jó hírből több is.
Elsőként mindjárt az, hogy pár perc múlva megérkeznek a redőnyösök (legalábbis ezt ígérték), és pontot tesznek a felújítás végére.
Ezután kikerül a tábla az ajtómra, hogy Mestereknek belépni tilos! és elkezdem lakhatóvá alakítani a lakást.
Közben-közben készítgetem a Márton napi fotóalbumot is, a jövő hét elején azt is közreadom terveim szerint.
Kis múltidézésként pedig a nyárvége nagy eseményéről elkészült az összefoglaló videó, így közel 40 percben megnézheted az idei KGST Party zanzásított változatát. Bence igazán remek munkát végzett!
Ez a mai igazi téma.

Kategória: KGST Party, Múzeumfalu, Nyíregyháza | Hozzászólások kikapcsolva

A kádár mester

Márton nap - Nyíregyháza Sóstó, Múzeumfalu

Kategória: Múzeumfalu, Nyíregyháza | Hozzászólások kikapcsolva

A dobogósok

Márton nap - Nyíregyháza Sóstó, Múzeumfalu

Kategória: Múzeumfalu, Nyíregyháza | Hozzászólások kikapcsolva

Ló dobás

Márton nap - Nyíregyháza Sóstó, Múzeumfalu

Kategória: Múzeumfalu, Nyíregyháza | Hozzászólások kikapcsolva

Spam

Márton nap - Nyíregyháza Sóstó, Múzeumfalu

Kategória: Múzeumfalu, Nyíregyháza | Hozzászólások kikapcsolva

Mára egy ilyen

Márton nap - Nyíregyháza Sóstó, Múzeumfalu

Kategória: Múzeumfalu, Nyíregyháza | Hozzászólások kikapcsolva

Márton nap a Múzeumfaluban

Bár úgy volt, hogy nem sikerül kijutnom ma a Múzeumfaluba, végül mégis sikerült kis időt szakítani rá, és ennek nagyon örülök.
Jólesett a remek napsütésben ismét ott lenni a jókora tömegben, és legalább egy részét látni a műsornak.
Márton nap - Nyíregyháza Sóstó, Múzeumfalu

Kategória: Múzeumfalu, Nyíregyháza | Hozzászólások kikapcsolva

11. 11. 11.

Először a teljes dátumot írtam, de úgy nem nézett ki ilyen jól, így kitöröltem a 20-at az elejéről.
Így sokkal hatásosabb. Sőt, ha hozzáteszem, hogy péntek is van, mindjárt lehet elszörnyedni, meg húúú, meg ilyenek.
Ezt tetézem azzal, hogy 11 óra 11 perckor jelenítem meg a postot, és jajjjj :)
Ellenben ha ezt békésen olvashatod, minden olyan dolog elmaradt, amiből jó kis hasznot húztak azok, akik szívesen használják ki a hiszékeny embereket.
Egyébként pedig Márton nap van, ami azt jelenti, hogy holnap Múzeumfalu!
Márton nap - Nyíregyháza Sóstó, Múzeumfalu

Kategória: Ajánló, Múzeumfalu, Nyíregyháza | Hozzászólások kikapcsolva

Kóstolja meg…

A nyolcadik receptfüzetet sikerült begyűjtenem szombaton a Múzeumfaluban.
Igazi napfényes nyári időben már nyitás előtt megérkeztem, látod majd a képen, a hold is alig ért a gémeskút ágasáig. :)
A korai érkezésnek volt annyi előnye, hogy megörökíthettem némi előkészületet, sőt, Nagy Gyula halászlevénél előkóstoló is voltam.
Gedeon bácsi kedvencétől a toros káposztán át a tegnap már említett dübbencsig minden felkerült az idei Kóstolja meg Magyarországot étlapjára.
A kirakodó vásáron pedig a bio élelmiszerektől a mézeskalácsig ugyancsak széles volt a paletta.
Ebben az évben is elhozták járműveiket, és remek ételt is főztek a Veterán Motorosok. Laci bácsi, köszönöm a meghívást!
Mindenképpen meg kell említenem az élelmiszeripari szakiskolások kemencében sült fantasztikus tepertős pogácsáját, és remek vendéglátását.
A gyermekek szórakoztatásáról körhinta, és ugrálóvár gondoskodott, és a színpad előtt idén is gyermekek táncoltak.
Később egy furcsa társaság érkezett, akikről azóta sem tudom, kik volttak, honnan, és miért jöttek, de nagyon tetszettek. A fotóalbum végén látod őket.
Ha klikkelsz a finom halászlére, már az album elején is vagy.
Kóstolja meg Magyarországot - Nyíregyháza, 2011 - KLIKK

Kategória: Fotóalbum, Múzeumfalu, Nyíregyháza | Hozzászólások kikapcsolva

Dübbencs

Szombaton a Múzeumfaluban Magdi néni dübbencset készített.
Kóstolja meg Magyarországot - Nyíregyháza 2011
Én házi szilvalekvárral kaptam.
Nagyon finom volt, és valóban erős.
Minden évben megjelenik egy receptfüzet a Kóstolja meg Magyarországot azévi ételeinek leírásával.
Innen most a dübbencs receptje.

A dübbencset úgy csinálják, hogy kenyérsütéskor a kenyértésztából egy darabot levágnak, disznózsírral jól összegyúrják, azután elnyújtják, megzsírozzák és felgöngyölik.
Tepsibe teszik, és megsütik. Jó erős tésztaétel. Szokták nevezni dubbancs-nak, kőttes-nek vagy varjú-nak.

Hamarosan érkezik a fotóalbum is a Kóstolja meg-ről.

Kategória: Múzeumfalu, Nyíregyháza | Hozzászólások kikapcsolva

Földesi lakodalom a Múzeumfaluban

Ahogy tegnap sejteni lehetett, ma ismét a Múzeumfaluban vagyunk. Amit kevésbé, hogy ismét lakodalom, és amit egyáltalán nem, hogy ennek semmi köze a KGST Partyhoz :-)
Tíz napja történt, hogy a Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület lakodalmat tartott a Múzeumfaluban.
Évről évre visszatérő hagyomány, hogy ilyentájt egy-egy tájegység lakodalmas szokásait elevenítik fel.
Idén a Földesi lakodalom volt soron.
Ez évben is lelkes nézősereg kísérte végig a menetet a falusi környezetben a lányos háztól a legényes házig, majd vissza, miközben mindkét helyen látványos műsor keretében elevenedtek fel a népszokások.
A bemutató végén a nézőket is sikerült táncba vinni.
Klikkelj a képre, és nézd végig a történéseket.
Földesi lakodalom - Nyíregyháza, 2011. 08. 06. - KLIKK

Kategória: Fotóalbum, Múzeumfalu, Nyíregyháza | Hozzászólások kikapcsolva

KGST lagzi

Maradva a Múzeumfaluban és a KGST Partynál ugrunk két évet tegnaphoz képest, így mindjárt 2010-ben vagyunk.
A múlt év legnagyobb látványossága, és legkülönlegesebb eseménye mindenképpen az esküvő volt.
KGST Party Nyíregyháza 2010
Hogy kicsit azért ki is mozduljunk a Múzeumfaluból, lássuk az ifjú párt felvonulás közben is :-)
KGST Party Nyíregyháza 2010

Kategória: KGST Party, Múzeumfalu, Nyíregyháza | Hozzászólások kikapcsolva

Elragadó négykerekű

Azt tudhatod már, hogy nem csak a KGST Party miatt szoktam a Múzeumfaluban kikötni, és azt is, hogy mielőtt bemegyek, megnézem, van-e létrás tűzoltóautó :-)
Ma azonban a járműtalálkozó kapcsán járunk Nyíregyháza eme hangulatos helyén.
A képen az látható, amint két szervező is igyekszik megfékezni egy versenyzőpárost.
A történethez tudni kell még, hogy nem egy egyszerű jármű az, amivel versenyeztek 2008-ban.
A titkot persze nem árulom el, azt viszont igen, hogy a tervek szerint idén is lesz lehetőség négykerekűzni.
Gyere el, próbáld ki!
KGST Party Nyíregyháza 2008

Kategória: KGST Party, Múzeumfalu, Nyíregyháza | Hozzászólások kikapcsolva