Kategória archívum: Hallgatózó

Tudom, pár napja emlékeztem Tunyóra. Felejthetetlen, pótolhatatlan hangját azonban nem lehet elégszer visszaidézni.
Ma három éve kísérték utolsó útjára.

Három éve ezen a napon lépett be az égi zenekarba Tunyogi Péter.
Betölthetetlen űrt hagyott maga után…

Csak így neveztük a Collegium Musicum koncert bakelitjét, amit elég nehezen sikerült annak idején megszerezni Kassán.
Ez a (cseh)szlovák, progresszív rockzenét játszó zenekar 1973-as albuma.
Ők egyébként nagyjából 10 évig ontották a jobbnál jobb zenéket a hetvenes években.
Érdekes, hogy abban az időben a tábor valamennyi országában működött legalább egy hasonló zenét játszó együttes.
A lengyeleknél az SBB – tőlük pár lemezem van -, a románoknál a temesvári Phoenix, – az ő dupla albumukat hallgattuk karcosra -, nálunk pedig a Mini, a V’73, kicsit később a debreceni Panta Rhei, a szegedi East, a Solaris voltak ezen irányzat képviselői annyira maradandót alkotva, hogy szinte nincs olyan nap, hogy valamelyikük felvétele meg ne szólalna nálam.
Az SBB és a Collegium Musicum Nyíregyházán is koncertezett. Előbbi az LGT, utóbbi az Omega előzenekaraként. Az SBB koncertjére emlékszem. A szabadtéri színpadon azon az estén alig sikerült fellépnie az LGT-nek, mert a közönség megőrült a lengyelek zenéjétől.
Ez olyan ’75 körül lehetett, mert már Somló és Karácsony jött az LGT-vel, szóval már nem volt az igazi az LGT. De akkoriban még voltak ilyen koncertek Nyíregyházán…
Most a Collegium Musicum Live albumáról, az “úthengeresről” mutatok egy remekművet Marian Varga Hammond gyötrésével.

Tegnap este ismét kicsit a videomegosztónál ragadtam. Igaz, ehhez az kellett, hogy délután végre megtaláltam az LGT-t az autóban.
Kicsit primitív mp3 játékos van a járműben, léptetgetni lehet, vagy megmondani, hanyadik dal. Egy 4 gigás kártyánál van lehetőség tippelgetni
Szóval hazaértem, és folytattam az LGT-zést. Úgy nagyjából négy évet ölelt fel a kóborlásom, a címbeni Bartha korszakot.
Bartha Tamás páratlan gitáros volt, és lassan 30 éve nincs köztünk. Engem igazán LGT-beli munkássága fogott meg, ott igazán szabadon játszhatott, komponálhatott, és ez meg is látszik a zenekar életművén. Soha nem tudtak később olyan zenéket csinálni (szerintem) mint akkor.
Most kiragadnék egy dalt ebből a korszakból. Nem a legjobb, nem a legvirtuózabb, de nagyon különleges.
Előadta az LGT, aminek érdekessége, hogy Presser énekel, és női vokál válaszolgat.
Előadta Takáts Tamás, ez annyira nem jön be. Egy akusztikus változat, és kicsit elnagyolt, vagymi.
Igazán a Kovács Kati változatot tartom igazinak, talán ez is volt a legelső megszólalása a dalnak.
Ez egy csendes szerelmes dal, amihez nagyon jó az érdes énekhang, de az igazi katarzis, mikor a harmadik változat harmadik harmadában felsír Bartha Tomi gitárja.
Azt hiszem, ezen a dalon kívül nem is hallgatok/tam/fogok Kovács Katit, de ennél még ma is megborzongok.
Szerencsére azért van, ami örök.

Ha már szombaton említettem a Prognózist, és Vörös Istvánt, gondoltam, kerekítek egy történetet.
Kérdezheted, hogyan kerül a képbe nálam Vörös István, hiszen nem igazán zúzósak a dalai, és nálam inkább az jön be?
Nos, nem zúzósak, de ütősek. Szerintem zeneileg is jól kidolgozottak, jól hangszereltek, a szövegekre pedig nagyon oda kell figyelni. Pisti sosem volt “forradalmár”, de a Kinek van igaza, vagy mondjuk a Kutya világ évtizedek óta aktuális… Sőt…
De lássuk a szerelmet
Éldegél az ember a nagyvilágban, és egy reggel arra ébred, hogy kell valaki. Jár-kel az utcán, a gondolat motoszkál a fejében, és rájön, hogy Tele van a város szerelemmel.
Beleválaszt. Múlik az idő, elmaradnak a barátok, csak ketten, nincs más a világon.
És jön egy beszélgetős este.
A külvilág még semmit nem sejt, de már mindketten tudják, Együtt is egyedül vannak. Látják már, máshogy kellett volna, de nincs visszaút. Egyre inkább magányra vágynak. A lány még próbálja helyrehozni, de már késő. Engedj akaratos tündér.
Felidézik az emlékeket, de ez sem tartja együtt őket. Szállj el szabadon.
A szoba üres lesz, az esték hosszúak. Hol a fiú, hol a lány* még megpróbálja újrakezdeni, hiába.
Maradnak a szép emlékek.

Itt a vége…
Nagyjából befértem fél órába, ha nem kalandoztál el a megosztón
* (bocs, hogy ezt a nagyon hammondos verziót linkeltem)
Van egy ígéretem a képeskönyvhöz egy használati utasításról. Készül. Addig is – mert itt fontos – a nagyon fehér szövegre lehet (KELL!! ) klikkelni.

Ma arra ébredtem, hogy nincs értelmes gondolatom, de “úgy elmennék messzire“.
“Állok az ablakomnál”, és igyekszem kitalálni valamit mára.

Szóval nem vagyok.
Meghallgatom őket, talán van is valamim tőlük, de eddig nem tettem egy lépést sem azért, hogy halljam a zenéjüket. Nagyjából háttereztem, mint oly sok zenével.
Hétfő dél körül azonban nagyon eltalált a Nothing Else Matters a Friss rádióban.
Talán pont olyan hangulatom volt, hogy kellett valami, ami kizökkent.
Megtették, jól esett.
Nyomban lájkoltam is a videó verziót.
Este hazatérve kicsit fáradtan rányomtam a lejátszásra. Aztán az ismétlésre. Aztán mégegyszer.

Tegnap bementem a Rock-Ness-be, és közöltem, hogy kell nekem ez a DVD.
Este a szomszédokkal meghallgattuk.
Nem tudom, ők akarták-e, nem kérdeztem. Úgyis túl jó véleményük volt rólam mostanában

Szóval nem vagyok Metallica fan.
De tegnap óta van egy metallica-s pénztárcám. Pont a Rock Ness-ben szakadt el az előző.
Komolyan. Utálok ilyenek után szaladgálni, tehát ha mondjuk a Tescoban szakad el, most biztosan valamilyen kék fehér csíkos lenne

Ez most így érdekesen kezdődik, mert a mai írásba nem akartam belekeverni a Led Zeppelint (szerk.: Halász Juditot végképp nem ), egészen más stílusról lesz szó, viszont mai témámról beugrott régi vesszőparipám, miszerint valaki egyszer csinál valami jót, amiből aztán sokan igyekeznek hasznot húzni.
Persze a mai történetre ez sem stimmel teljesen, hiszen egyik nagy üdítő gyártónknak sincs szüksége a hetvenes évek slágereire azért, hogy eladja a dolgait, de a régi, jól megcsinált, fülbemászó dallamokat mégis rendre megpróbálják kötni termékeikhez.
Zavaros, mi?
Nézzünk egy videót:

Ismerős a dallam?
Nekem is az volt, de bevallom, keresgéltem kicsit míg megtaláltam.
Biztosan van némi alapja annak, hogy így jobban el lehet adni egy terméket, vagy legalábbis egy adott korosztályban lehet ébreszteni bizonyos érzéseket, amely után a boltban talán fél métert még tolja a kocsit, mielőtt cukros vizet választ, de ez is egy olyan kérdés, amihez nem értek.
Mindenesetre jó volt újra hallgatni a dalt úgy, hogy a előadók voltak a képen, nem más.
Ja, és persze ők is megérdemelnek egy linket.

Mindjárt bevezetésként egy linket szúrok be.
Most hagyok kis időt, hogy megnézd…
No, akkor folytatom, mert gondolom, nem erre a bejátszásra számítottál a címből. Pedig van ott csillag bőven. Most mégis inkább az előadóra koncentráljunk.
Lehet, hogy már lebuktam, de a fiataloknak segítségként ismét egy bejátszás.
Itt vagy még? Nos, ha még mindig szürke a kép, ajánlom figyelmedbe a szólógitárost az iménti klippben.
Azon a Ki mit tud-on Szalay Sándor játszott a szólógitáron, aki évtizedek óta az Egyesült Államokban él, és az első videón is ő az előadó.
Így születnek a csillagok Magyarországon.
Egyébként a Panta Rhei szeretett volna megjelentetni egy Bartók feldolgozás albumot, amelyet megjelenés előtt sajnos letiltottak. Az ifiparkos koncertjeiket azonban sohasem felejtem el.
A zenekar debreceni volt, és elég kevés nyoma maradt az interneten sajnos.
Néhány felvétel, és egy Alex Szalay által készített weblap, amelyen azért érdemes elidőzni.
Képek azokról a koncertekről csak az emlékemben élnek, így most inkább egyik kedvencem második felét rakom ide. Sajnos a Panta Rhei már sohasem játszhat földi színpadon…

Bizonyos, néhanyak által ismert ok miatt tegnaptól DVD játszómban pörgethetem egyik nagyon kedvenc zenémet. Íme kis ízelítő abból a koncertből, ami a lemezen található.
1983 London, színpadon a Dire Straits.