08. 12. 31.
  BUÉK

Ezen az oldalon most elbúcsúzom az évtől, mert mindjárt kezdődik a következő.
Tehát BUÉK!
Szerk.:A következő év, és a következő képeskönyv. ;-)

perme bejegyzése szerda, 23:23-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 12. 31.
  

Ha Kispál, legyen kövér.
Talán lassan rám is igaz a következő dal címe ;-)
Egyébként a felvétel a délelőtt említett lovardás koncerten készült.
Ahogy elnéztem, van néhány…


A szövegtanulóknak egy link :-)

perme bejegyzése szerda, 15:50-kor. | Kategória: Koncert. | Comments Off

…már aki otthon kuksol, nem a munkahelyen.
De remélem, a munkanapnak hamarabb vége lesz, mint az évnek.
Apropó, év vége.
Nem hiszem, hogy normális dolog az év utolsó napján koncert fotóalbumot megjelentetni, meg koncertbeszámolót írni.
Különösen, ha ez lesz az év utolsó bejegyzése.
Sőt, a következő év új kötettel indul, tehát igen kevesen jutnak majd el ide, hiszen abban sem hiszek, hogy az ország az én lapomra klikkelgetve búcsúztatja az évet.
Most hogy egy csomó - szilveszterkor sokakat érdeklő :-) - technikai részletet elmondtam, lássuk a koncertbeszámolót.
Ja, azt még nem mondtam, hogy a Kispál és a Borz december 12.-én a Lovardában tartott koncertjéről van szó.
Persze napok óta ezt ígérgetem, nem nehéz kitalálni.

Szóval a Jurij után, negyed tíz körül kezdtek.
A közönség szépen be volt melegedve köszönhetően a Jurij remek koncertjének.
Nem is tudom, mit lehet mesélni egy Kispál koncertről?
El kell jönni, és kész ;-)
Közel három órán át szóltak a dalok, többszáz - szerintem - fős kórus kíséretében.
Én igencsak jól éreztem magam.

Nagyjából ilyen volt a koncert:

perme bejegyzése szerda, 10:09-kor. | Kategória: Fotóalbum, Koncert. | Comments Off

08. 12. 30.
  Második félév

Hirtelen úgy döntöttem, hogy két részletben írom le az évet.
Ezt gondolom, észrevetted tegnap ;-)
Tehát folytassuk júliussal.
Ebben a hónapban van a képeskönyvem szülinapja.
Idén a harmadikat töltötte be.
Aztán mi is volt még?
Cívis Korzó Debrecenben.
Ebben az a remek, hogy hétvégén van, tehát nem kell szabadságon lenni, csak péntek - szombat - vasárnap koncertek sora egy hónapig.

Kiemelném a Napra koncertet, mert csak :-)

Ha a júliust a zene hónapjának nevezném, mondhatnám, hogy augusztus a közlekedési hónap. :-D
Nyíregyházán a kerékpárosok uralták a hónap első részét.
Az igazi nagy esemény ebben a hónapban a KGST Party volt.
Idén két napos rendezvényt szerveztek Pócsi Pistiék.
Nem volt semmi!
Az iménti linken végignézheted az eseményeket, de legyen itt egy kiemelt kép a közel hatszázból:

Persze nincs hónap zene nélkül, legalábbis nálam ;-)
A hónap végére - még mielőtt a VIDOR elkezdődött volna - ismét a Mustárház vendége voltam.
Jó kis nyárzáró koncertek a FairPlay, Shortbus Circus, és a Jurij előadásában.

A szép kis átvezetés elhozta nekünk a szeptembert.
Nyíergyháza életében - szerintem - szeptember első hete a legjelentősebb, mármint eseményileg :-)
Itt nyilván pozitív eseményekre gondolok, nem pl. szarkofág üzletház átadásra.
De ezt most felejtsük el.
Tehát VIDOR.
Évi szabadságom egyik fele ;-)

A linken visszanézheted a hét eseményeit.
Aztán Gyümölcskarnevál, és Fesztivál az állatokért.
Ja, meg homokszobrok.

Október közepén sikerült egy napsütéses hétvégét kifognom, így született jónéhány hangulatos őszi fotó.
Egy hatalmas koncert is volt ebben a hónapban a Lovardában.
Akkor még nem tudtam, hogy ekkor látom életében utoljára Tunyót. :-(

A november szomorúan kezdődött.
Jó egy hétig küzdöttek az orvosok Tunyogi Péter életéért.
Sajnos eredménytelenül :-(

Erre a hónapra esett az igazi, nyaralós szabadságom is.
Nagyon rámfért, és mint akit kicseréltek, úgy tértem vissza.
A beszámolóval azóta is adós vagyok, néhány képet azonban láthattál már.

A december normális esetben a karácsonyra, újévre hangolódás jegyében zajlik.
Amolyan könnyed, kicsit szaladgálós, visszatekintős, de mindenképpen örömteli időszak.
Ezt keserítették meg idén is a gaskólegények.
Ennyi örömük legyen…
Volt azonban egy hétvége, amely igen jó koncerteket ígért.
Azon a pénteken a Lovardában Jurij, és Kispál és a Borz, szombaton pedig Nyíregyházán Vörös István.
A Kispál koncertbeszámolóját ezévre ígértem, így vagy ma, vagy holnap kell, hogy legyen ;-)
A Vörös István koncert kezdetét meg egyszerűen elaludtam :-(
Karácsony előtt volt mégegy koncert.
A Jurij évről évre megtartja ünnepi akusztikus koncertjét a Mustárházban.
Így volt ez idén is, de most én is ott voltam.
Jövőre is ott akarok lenni :-)

Nagyjából ez volt az év nálam.
Holnap még munka, aztán igyekszem haza.
A többit meglátjuk.

perme bejegyzése kedd, 10:37-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 12. 30.
  Hoppá!

Éjszaka volt kis galiba.
Kicsit figyelmetlen voltam az évváltás előkészítésében.
Ellenben ismét csak dícséret illeti a DotRoll munkatársát, gyors, és precíz volt.
Köszönöm.
Ja, a DotRoll a domain regisztrátorom, akiket korábban PSGdomains-nek hívtak.

perme bejegyzése kedd, 5:50-kor. | Kategória: heeeelp!!!. | Comments Off

08. 12. 29.
  Visszatekintés

Bizony, a standard év végi miktörténtek? bejegyzés következik.

Januárban igen sokat foglalkoztam a vasúttal.
Sajnos tettek róla, hogy ez egész évben így legyen.
Ebben a hónapban sikerült megszereznem új fényképezőgépemet, és elkezdődött az összeszokás.
A gép első igazi próbája Vörös Pisti koncertje volt.

A február sok érdekességet hozott.
Sikerült megválnom előző fényképezőgépemtől.
A Mustárházban láthattunk egy remek Óperentzia koncertet.
Sikerült pont szabadságon lennem, mikor a jégszobrászok munkálkodtak Nyíregyházán a Kossuth téren.
A szabadság arra is jó volt, hogy szétnézzek a belvárosban.
Jó pár napig szörnyülködtem is a szarkofág üzletház építkezésén.

Március, húsvét például.
Ez egy remek kirándulást hozott Tokajba.
De jártam a Múzeumfaluban is, ahol sikeresen eltemettük a telet.

Persze foglalkoztam a vasúttal rendesen ebben a hónapban is.
Legalább én…

Az április már eléggé tavaszos volt.
A Botanikus kert nyílt napján igencsak sokan nézegettük a szebbnél szebb virágokat.

Ebben a hónapban lett nagykorú a Rocksuli is, hosszan időztünk a Lovardában ;-)

Az év 5. hónapja meglehetősen aktívan telt.
Múzeumfalu - kedvenc nyíregyházi helyeim egyike - Mustárház, majd ismét Múzeumfalu, valamint Robinson domb.
No ezt jól összeszedtem egy mondatba :-)

És máris félévnél tartunk.
Június.
Nyár, de nem nyaralás.
Pulykanapok Debrecenben, fantasztikus koncertek a Mustárházban - Óperentzia, Fortress, Jurij -, és némi sportfotó a stadionban.
Ez utóbbiból egy labdakezelős kép, ha nem lenne egyértelmű :-D

perme bejegyzése hétfő, 9:22-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 12. 28.
  Koncerttartozás

December közepén egyfantasztikus koncerteste színhelye volt a Lovarda.
A Jurij, és Kispál és a Borz zenéjét hallgathattuk.
Pár napja már láthattad a Jurij koncertbeszámolót, és még az idén láthatod majd a Kispál fotóalbumot.

perme bejegyzése vasárnap, 9:44-kor. | Kategória: Koncert. | Comments Off

perme bejegyzése szombat, 9:10-kor. | Kategória: Belváros. | Comments Off

08. 12. 26.
  

perme bejegyzése péntek, 19:07-kor. | Kategória: Belváros. | Comments Off

08. 12. 26.
  

perme bejegyzése péntek, 15:15-kor. | Kategória: Belváros. | Comments Off

08. 12. 26.
  

perme bejegyzése péntek, 12:14-kor. | Kategória: Belváros. | Comments Off

08. 12. 26.
  

perme bejegyzése péntek, 8:36-kor. | Kategória: Belváros. | Comments Off

08. 12. 25.
  

perme bejegyzése csütörtök, 19:14-kor. | Kategória: Belváros. | Comments Off

08. 12. 25.
  

perme bejegyzése csütörtök, 14:14-kor. | Kategória: Belváros. | Comments Off

08. 12. 25.
  

perme bejegyzése csütörtök, 7:14-kor. | Kategória: Belváros. | Comments Off

08. 12. 24.
  

Boldog Karácsonyt! klikk

perme bejegyzése szerda, 20:01-kor. | Kategória: Belváros. | Comments Off

08. 12. 24.
  

perme bejegyzése szerda, 16:45-kor. | Kategória: Belváros. | Comments Off

08. 12. 24.
  

Lassan ismét elérkezik a karácsony, úgyhogy pár napig csendben maradok :-)
Persze azért képek lesznek.
Annál is inkább, mert tegnap este sikerült feljutnom a belvárosba, így vannak ünnepifényes képeim.
Igaz, nem túl sok, szóval album nem lesz belőle, mert eléggé az utolsó pillanatban érkeztem.
Szóval volt, aki már szedte szét a bódéját, volt, aki pakolászott, volt aki csak megfagyott, mint én.
Lesznek majd a napokban debreceni képek is vegyesen a nyíregyháziakkal.
Egy(két)szóval boldog karácsonyt!

perme bejegyzése szerda, 9:09-kor. | Kategória: Belváros. | Comments Off

08. 12. 23.
  

perme bejegyzése kedd, 12:50-kor. | Kategória: Belváros. | Comments Off

08. 12. 23.
  Felfüggesztették

Úgy tűnik, győzött a józan ész a VDSZSZ hatalmasságainál.
Most pár napig dolgoznak.
Most pár napig csak oda-odalesünk a sztrájkinfóra.
Már tudjuk, karácsonykor vonatra szállhatunk.
Még nem tudjuk, hány nap az ünnep…


Boldog Karácsonyt, vasutasok.

perme bejegyzése kedd, 0:28-kor. | Kategória: Vasutazás. | Comments Off

08. 12. 22.
  Feltörték

Első olvasatra az utóbbi napok legnormálisabb szövege jelent meg a VDSZSZ honlapján.
Különösen a következő mondatrész állt közel a Gaskóval szembeni elvárásomhoz:
“Szeretnénk elnézést kérni azért, mert tahóságunkkal annyi kellemetlenséget okoztunk az utasoknak…”
Persze nyilvánvaló, hogy ez csak hack lehet.
Ha a szakszervezetnek szerencséje van, nem sztrájkol a honlapjuk gondozója.

perme bejegyzése hétfő, 9:44-kor. | Kategória: Vasutazás. | Comments Off

08. 12. 22.
  Kis karácsony

Az nagyjából már látszik hogyan képzeli Gaskó a karácsonyt.
Legyen az övé(k) olyan örökre…

Jópár napja szórta tele plakátjaival a várost egy másik “remek” társaság.
Vannak velük kapcsolatos előítéleteim.
Nem igazán tudom elnézni nekik, amit a belvárossal tettek.
Tulajdonképpen talán pont ezért nem is lepődtem meg plakátjukon.

perme bejegyzése hétfő, 9:23-kor. | Kategória: Dörmögő. | Comments Off

08. 12. 21.
  Hosszú estékre

Belefutottam egy műsorba, amelyről kiderült, jó ideje él már.
Illetve már újraélesztették.
Jelenleg az m1-en fut a Beugró, és szerencsére a műsorok megnézhetők a lapjukon is.
Sőt a kimaradt jeleneteknek is a nyomára akadtam.
Ha nincs kedved a linkeken bolyongani, íme egy nemrégi adás:


perme bejegyzése vasárnap, 8:51-kor. | Kategória: Hallgatózó. | Comments Off

08. 12. 20.
  Napsütés

Ahogy kinézek az ablakon, nem sok esélyt látok rá, hogy máshol is láthatsz napsütést.
A mostani albumnak két aktualitása is van.
Egyrészt ideje volt már láthatóvá tenni.
Másrészt a héten láthattunk néhány tervet a Sóstó “újjáépítéséről”.
Sajnos amit láthattam, elég kevés ahhoz, hogy véleményt lehessen alkotni róla.
(Néhányat megnézhetsz Nyíregyháza hivatalos lapján.)
Ígyhát inkább azt írnám le, mit nem szeretnék.

Nem szeretném, ha Sóstót is leköveznék.
Nem szeretnék olyan betonozást, mint például a Jósavárosban.
(Ott, a betontengerben, és a rombolni vágyás megfékezésére jó, Sóstón maradjon sok természetes anyag, és sok fa, park, sétány.)
Nem szeretném, ha odalenne a Sóstó és a sziget romantikája.
Nem szeretnék buborékszállót, és semmilyen betont, követ a szigetre.
Nem szeretném, ha többet lezárnának Sóstóból.
(Az eddigi lezárást - helikopter leszálópálya - sem helyeslem, de ahogy mondani szoktuk, annak már mindegy.)

Miközben linkelgettem, megtaláltam egyik írásomban az eddigieket röviden összefoglalva:
“Sosem volt gond, mit fényképezzek a városban, mindig akadt valami szép.
Sosem volt gond egy kedvcsináló albumot összeállítani.
Mindig büszke voltam rá, hogy egy olyan városban élek, amit emelt fővel mutathatok meg bárkinek…
Kérem, ne vegyék el Sóstót is, ne vegyék el ezt a büszkeséget!
Legyen elég a belváros… “

Nem tudom, mi valósul meg majd az én :-) és mások terveiből.
Remélem, nem teszik tönkre azt a képet, amit most mutatok.

Tehát Sóstó egy napfényes novemberi délelőttön. klikk

perme bejegyzése szombat, 9:14-kor. | Kategória: Fotóalbum. | Comments Off

08. 12. 19.
  

“a munkabeszüntetés a karácsonyi időszakra is kiterjedhet - jelentette be Gaskó István pénteken”

Lassan azért elkezdhetné szedni a gyógyszerét ez a beteg ember…

perme bejegyzése péntek, 16:20-kor. | Kategória: Vasutazás. | Comments Off

08. 12. 19.
  Új ígéret

A mai képet szándékosan hagytam kicsit későbbre.
Így tovább szerepelt legújabb bejegyzésként a tegnapi.
Mert megérdemlik ;-)
És mielőtt átadnám a felületet Debrecen fényeinek (a nyíregyházi fotózást pillanatnyilag elmossa az eső), holnapra napsütést ígérek :-)

perme bejegyzése péntek, 12:47-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

Azért jó kettőt ígérni, mert akkor lehet, hogy bejön az egyik :-)
Nyíregyháza esti fényei most elmaradnak, de a Jurij debreceni koncertjének fotóalbuma mindjárt következik.
Kicsit nehezen terveztük meg, mikorra érkezzünk.
Más kezdési időpont szerepelt ugyanis a plakáton, és Lovarda lapján.
Ígyhát belőttük a két kapunyitás közötti időt, és időben érkeztünk.
Mivel a díler sem b..szott át :-) , így hamar bejutottunk.
Volt idő a bárpultnál melegedni kicsit, dumálni kollégákkal, összerakni a fotóscuccot.
Szóval kényelmesen készültünk a koncertre.
És a nép csak gyűlt, gyűlt.
A koncert kezdetekor már komoly nehézséget jelentett jó fotóshelyeket találni.
Még úgy is, hogy énekelgetve bóklásztam :-D
Persze az igazi jó zenét a srácok csinálták.
Talán az eddigi legjobb Jurij koncertem volt.
Egy idő után abba is hagytam a fotózást, és békésen énekelgettem a terem sarkában.
Bocs azoktól, akik a közelemben voltak.

Most pedig jöjjenek a fotók. klikk

perme bejegyzése csütörtök, 9:03-kor. | Kategória: Fotóalbum, Koncert. | Comments Off

08. 12. 17.
  Suhanás

Nem, ez nem vasutas bejegyzés, ez az élet normális oldala.
Ahogy normális emberek készülnek a karácsonyra.
Ezek még Debrecen ünnepi fényei.
Talán ma este sikerül magammal hozni Nyíregyháza fényeiből is.
Talán holnap jön a Jurij koncertalbuma.

perme bejegyzése szerda, 13:31-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 12. 17.
  Magyar Valóság

Olvasom, hogy Kiskuti Dániel lett az abszurd kategória aranyérmese a hannoveri nemzetközi terepasztal-versenyen.
Tehát van, aki tud magyar vasút kapcsán is pozitívumot felmutatni.
Igaz, nem kis munkájába került a fiatalembernek.
Idézek egy részletet:
“A vonatszerelvények esetében egyszerű volt a dolgom, mert ezeket elég volt néhányszor a betonfalhoz vágni, majd egy hónapra betettem az akváriumba a rozsda miatt, helyenként barnás festékkel kezeltem a karosszériát, és végül filctollal felrajzoltam a graffitiket a vonat oldalára.”

Érdemes a teljes írást, és egyebeket is elolvasni a Hírmaxon. :-D

perme bejegyzése szerda, 8:47-kor. | Kategória: Vasutazás. | Comments Off

08. 12. 16.
  Ingyen élők

“A kollégák négy kivételével mind a jobbik oldalt támogatják, ők mind megkóstolhatták Szilvia kolléganőnk remekül sikerült gulyását, bár mi felajánlottuk a nem sztrájkolóknak az ingyen ebéd lehetőségét, de ők valamiért nem éltek ezzel a lehetőséggel. Talán mert lenne egy kicsi önkritikájuk? Talàn! Amúgy a hangulat igen jó, a kitartásunk végtelen.”

Fenti beszámoló néhány vasutas mai munkaidejéről szól, a VDSZSZ honlapjáról származik.
Nyilván jobb a hangulatuk gulyásozás közben, mintha dolgozniuk kellene…

perme bejegyzése kedd, 17:27-kor. | Kategória: Dörmögő, Vasutazás. | Comments Off

08. 12. 16.
  Ízelítő

Nos, ha már tegnap szóba került a Jurij/Kispál koncert, íme néhány kép, mielőtt az összeset megosztom.







perme bejegyzése kedd, 9:43-kor. | Kategória: Koncert. | Comments Off

08. 12. 15.
  Fényezés

Hogy ne csak vasút legyen…

Idén elsőként Debrecenben sikerült az ünnepi fényeket megörökíteni.
A Jurij/Kispál koncertre várakozás idejét töltöttem ilyen hasznosan.
Lesznek még képek.
Meg a koncertekről is.

perme bejegyzése hétfő, 9:41-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 12. 15.
  

“A MÁV szóvivője lenyilatkozta, hogy itt semmi nem megy, ezek után az is hülye, aki kimegy a vasútállomásra, érted?” - interpretálja Béla egy várvédő büszkeségével a miskolci történéseket.”
Forrás: VDSZSZ

Van mire büszkének lennie, Béla.
Ezek a hülyék tényleg háborúznak…

perme bejegyzése hétfő, 5:53-kor. | Kategória: Vasutazás. | Comments Off

08. 12. 14.
  Felelősséggel

Találós kérdések.

Vajon hol található ez az idézet?
Állíts össze egy ütőképes szerelvényt:
Válassz mozdonyt, kocsit! Fegyverezd fel!
Ügyelj a váltókra! Vedd fel a bónuszokat! Vedd igénybe a szakszervizt!
Gondoskodj üzemanyagról, hogy biztonságban bejuttasd a gépet a központi pályaudvarra!

És ez?

Elárulom.
Ez a felelős társaság dönt arról, mikor vonatozhatsz.
Igen, ezek a VDSZSZ “igényes” honlapján vannak.
Remek.

perme bejegyzése vasárnap, 15:30-kor. | Kategória: Vasutazás. | Comments Off

08. 12. 14.
  Sztrájk?

Érdekes az mostani vasutas sztrájkbejelentés.
Mivel csak Debrecen környékén találnak követőkre, így úgy kommentálják, mintha eleve ez lenne a céljuk.
Hallottam a minap nyilatkozni a helyi ingyenélőt.
Azt mondta, nyugodjanak meg, Debrecen környékén nem járnak majd a vonatok.
Túl azon, hogy a cinikus kijelentéskor többen saját kezűleg szedték volna le a mosolyt az arcáról, látszik, hogy csak az ország eme sötétnek nevezett szegletében képzelik azt a jegykezelők, hogy míg például részegen is járhatnak munkába, ezért nekik több pénz jár.
A “kalauzhölgy” ugyanis rendszeresen esik be alkoholbűzösen a reggeli járat fülkéjébe “nem érdekel a diákigazolvány” kijelentéssel.
De beszélhetnék Nyíregyházán az általunk csak szőke pénztárosnak nevezett hölgyről, akihez rendszeresen utazó már nem megy.
Agybani sötétségéhez, mely miatt az igazi szőkék (ezen itt nem a hajszínt értve) is kiközösítenék, olyan durva arrogancia társul, hogy reggelenként azt nézzük, mikor húzza ki valaki a fülkéjén lévő kis lyukon.
Szóval ezekkel lehet sztrájkolni.
Az egyik úgysem fog fel semmit az alkoholgőz mögül, a másik meg gondolom értetlenül nézi, miért nem áll senki az ablaka előtt.

De találtam egy korábbi - márciusi - írást, amely akkor keletkezett, mikor dolgoztak ezek a jóemberek, csak már néha én is unom, hogy a vasútról írok.
Most azonban mégis megjelenítem…

A debreceni vasútállomásra érve jókora tömeg fogadott.
Három pénztár működött, a váróterem közepéig állt a sor.
A kijelzőn minden irányból közlekedő vonat mellett jókora késések.
Gondoltam, megkérdezem az infót.
Az ajtón azonban jókora tábla fogadott: információ a személypénztárnál.
Ennek megfelelően az ajtó is zárva.
A szomszédos átjárónál azonban három vasutasruhás beszélgetett.
Látásból már a fél pályaudvart ismerem hajléktalanostól, cigányostól, vasutasostól.
Szemtelenül megzavartam hát trécselésüket.
- Biztos, hogy be kell állnom valamelyik sorba, ha informálódni szeretnék?
- Az van kiírva.
- De egy óra, mire rám kerül a sor, és a jegyvásárlók, meg visszaváltók sem nagyon örülnének neki.
- Na jó! Mit szeretne tudni?
- Azt, hogy mikor juthatok haza Nyíregyházára?
- Ki van írva.
- Az van kiírva, hogy 90 percet késik. Az már elmúlt. Kérdezném: elment a vonat, és elfelejtették törölni, vagy 100 percen felüli a késés, és elfelejtették kiírni, vagy itt van a vonat, és azt felejtették el kiírni?
- Nem tudom, azzal kell utazni, ami van.
- Érdekes hozzáállás, de köszönöm.
Ezután elindultam a peronok felé, hátha találok egy vonatot.
A 10. vágányhoz érve megtaláltam ugyanazt a 90 perc késéses kiírást.
Felmentem.
A vonat akkor érkezett be.
Kevesen hibáztak rá hozzám hasonlóan, a hangosbeszélő pedig akkor szólalt meg, mikor a vonat beállt.
Gondolom, előtte befejezték a beszélgetést…
Kemény 2 perce volt az utasoknak, hogy a váróból a 10.-re kiérjenek, és felszálljanak.
Hagytunk ott legyintő embereket…

Nos, így néz ki, ha dolgoznak.
Kíváncsi vagyok, Nyíregyházán a “Békés, Boldog Ünnepeket” táblát lecserélték-e a “SZTRÁJK” feliratúra?

perme bejegyzése vasárnap, 8:17-kor. | Kategória: Dörmögő, Vasutazás. | Comments Off

08. 12. 13.
  RRRrrrr!!!

Mindjárt kezdődik a RRRrrrr!!! a Film+ csatornán.
Hogy ma én is röhögjek, ne csak a vasutasok…

perme bejegyzése szombat, 15:15-kor. | Kategória: Hallgatózó. | Comments Off

Már fogytán az idő amit a vasutas szakszervezet kreatív vezíre adott az országnak a vasúthasználatra.
A vonatok még járnak, a “kiszolgálás” a szokásos.

A mellettünk lévő vágyányra hosszú vonat érekezik.
A hangosbeszélő bemondja, az utolsó hét kocsi leakad.
(Ezen a “leakad”-on mindig jókat vigyorgok. Mintha a vagonok maguktól tudnák, mi a teendő. Egyszer ki kellene próbálni, hátha úgy jobban menne. :-) )

Természetesen most is elmarad, hogy a kalauz végigmenne a “leakadó” kocsikban, a hír szájról szájra terjed az utasok közt.
Megérkezik néhány sárgamellényes negyedmilla várományos.
Egy közülük beszól az egyik vagonba, ahonnan egy idős bácsi igyekszik kifelé jókora csomagokkal.
- Igyekezzen, mert ittmarad…
Eddig értem, mert megszólal a hangosbeszélő.
A lényeg a mondat többi részében lehet, mert láthatóan megváltozik a bácsi arca, és ő is mond valamit.
- Menjen Moszkvába, öreg! - hallom a kalapácsos milliomosjelöltet.
A bácsi megszégyenülve vonul el csomagjaival és a rajta hangosan röhögő vasutas előtt felcihelődik a vonatra.
A kalapácsos társaitól biztatva tovább hergeli az öreget.
Egy ember azért a vonat szétkapcsolásával is foglalkozik, a többiek könyökölnek a korláton és röhögnek.
A bácsi még kinéz a vonatból olyan embert keresve a vasúttársaságnál, aki megpróbálná megfékezni a megszégyenítő társaságot.
De az információról kiérkező ember - gondolom, ő könyveli a szétkapcsolást - is velük röhög.

Normális helyeken EZEKET úgy rúgnák ki, hogy a kalapács röptében esne ki a kezükből. Nálunk pedig pár órán belül EZEK kezdenek sztrájkolni fizetésemelésért, negyedmillióért…

perme bejegyzése szombat, 12:00-kor. | Kategória: Dörmögő, Vasutazás. | Comments Off

08. 12. 12.
  Emese

Kíváncsi lennék, a cím láttán kinek jut eszébe a tegnap emlegetett Kispál?
Mostanában sokkal inkább az egyik bank reklámfigurája jut eszébe az embereknek.
Igaz, azon reklámok jó részénél nagyjából a Kispál szövegét emlegettük.
Akinek nem ugrik be:
“Emese, most már indul a buszod,
Menj haza szépen,
Látszik, hogy tudod,
Hogy meg vagy bolondulva,
S holnap ne gyere újra,
Ne gyere újra!”

Visszatérve a bank reklámarcára érdemes kicsit utánanézni, mi mást is csinált Emese, azaz Stefanovics Angéla?
Legyen itt példaként egyik kedvencem, Az aranyhal.

Azonban érdemes még pár alakítását megnézni, és mindjárt teljesen más a kép, mint a bugyuta reklámok után.
Köszönjük Emese! :-)

perme bejegyzése péntek, 9:19-kor. | Kategória: Hallgatózó. | Comments Off

08. 12. 11.
  Koncert hétvége

Lassan újra hétvége, nézzük hát, mi várható.
Debrecennek péntek este lesz némi nyíregyházi kötődése, mégpedig a Lovardában.
A Jurij fellépése vezeti fel a Kispál és a Borz koncertjét.
Kapunyitás: 20 óra, jegyár 1800, illetve a helyszínen 2000 Ft.
Szombat este azonban már Nyíregyházán érdemes tartózkodni.
Vörös István akusztikus koncertjét láthatod például az Inter Cafeban, de lesz más érdekesség is, ezeket itt oldalt találod a Programajánlóban.
Vörös Pisti koncertje 21 órakor kezdődik (be kell zárni a Spar-t :-) ), a belépő 1000 Ft.

Lássuk, hogy nézhetnek ki majd ezek a rendezvények archív fotóim alapján?

Ilyen volt a Jurij úgy három éve a Lovardában… klikk

…ilyen a Kispál ugyanekkor… klikk

…és ezek Vörös István januári szólókoncertjének képei… klikk

perme bejegyzése csütörtök, 10:06-kor. | Kategória: Fotóalbum, Koncert. | Comments Off

08. 12. 10.
  

perme bejegyzése szerda, 10:49-kor. | Kategória: Belváros. | Comments Off

08. 12. 09.
  

Éppen favágóversenyt nézek.
Nincs jobb, mint nézni, amint más dolgozik :-D

perme bejegyzése kedd, 19:40-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 12. 09.
  

perme bejegyzése kedd, 9:08-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 12. 08.
  Párkapcsolat

Érdekes páros utazik majdnem velem szemben.
Nem lehet nem észerevenni őket.
Márcsak azért sem, mert mindent megtesznek, hogy ne tartozzanak oda.
Meglehetősen fennhéjázó a magatartásuk.
Olyan, mintha büntetésből kellene az IC-n lenniük.
Teljesen érthetetlen, hogyan keveredtek emberek közé.
Bár csak egymással kommunikálnak, mégis idegesítenek.
Először csak jókat vigyorogtam rajtuk.
Az erőlködésen, hogy kitűnjenek a tömegből.
Egy idő után azonban elviselhetetlen volt, hogy a fülemben szóló zenén is átjönnek.
Ki is kapcsoltam.
Aztán jött egy párbeszéd, amit meg kell osztanom.

- Vajon miért nem látok? Melyik szemüveg van rajtam? - szól a hölgy, miközben negyed órája lapozgat egy könyvet közben beszélgetve.
- A kerek. - jön a rövid válasz.
- Nincs is kerek szemüvegem!!!! - arrogánskodik az asszonyság. (nem tudtam elég felkiáltójelet írni)
- Akkor az ovális. - jön az engesztelő válasz.
- Az más! Figyelhetnél jobban!! - így a köszönetnyilvánítás nagyjából olyan hangsúllyal, aminek hallatán “fejlett nyugati kultúrákban” a kutyát is elviszik a családtól az állatvédők.
Ekkor várom én a már régen kiérdemelt “ANYÁD!” választ, de helyette mély csend következik, ami persze olaj a tűzre.
A naccsád hihetelen rikácsolásba kezd.

Miközben a vonat lassan bedöcög Nyíregyházára, én elgondolkodom a családon belüli erőszakról.

perme bejegyzése hétfő, 11:02-kor. | Kategória: Vasutazás. | Comments Off

08. 12. 07.
  Kis tájékoztató

Bár nagyjából a kategória megjelölésből követhető a dolog, azért kicsit mesélek az elmúlt napok képeiről, visszamenve egészen november utolsó hetéig.
Mire is jó a hétvége?
Meghát hozzon valamit a Mikulás, ha mást nem is, legalább magyarázatot ;-)

Tunyó temetésének napján tértünk haza a nyaralásunkból.
Elárulom, mert nem tudom, mikor jelenik majd meg a fotóalbum róla, hogy Vác volt egy hetes pihenésünk színhelye.
Ott kevés napsütésben volt részünk, így másnap a napsütést egy Nyíregyházán készült képpel idéztem vissza.
Útrakelésünk előtt pár órát töltöttem belvárosunkban, és szerencsémre remek idő volt.
A következő - szarkofág üzletházas bejegyzés - magáért beszél, nem is érdemel több szót.
Említett belvárosi sétám idején kezdték díszíteni a fenyőt a Kossuth téren, így néhány képem arról is van.
Ez volt a következő nap témája.
Aztán a szabadságom végeztével egy Vácott készült Duna képpel idéztem vissza a nyaralás hangulatát, majd ismét egy nyíregyházi kép volt az illusztráció a következő nap.
Jónéhány galambos képet készítettem, talán felbukkan még majd egy-kettő. ;-)
A két hét szabadságom utáni első munkanapon stílusosan csillagokat látsz, akárcsak én.
Neked azonban ezek Nyíregyháza belvárosának dekorációját jelentik.
Az Ellenfény című kép is a belvárosi sétám napján, a Kossuth téren készült, bár ennek itt nem sok jelentősége van.
A következő nap egy beharangozó volt annak okán, hogy bár a rendezvény Budapesten volt, mégis rengeteg nyíregyházi kötődése van.

Az R33 fesztiváljáról van szó.
Egyrészt a stúdió tagjai másrészt a zenekarok egy része is nyíregyházi, vagy valaha ott működő csoport.
Mondjak neveket? A Dust utódjaként emlegetett Mr.PapaGiorgio, a mindig meglepetést nyújtó Óperentzia, vagy a napokban egy koncertre Nyíregyházára visszatérő Big Happy Woman Church.

De ne kalandozzunk el :-)
Következett a barkácsbolt cégére, majd egy érdekes hangulatú fotó Vácról, a Dóm előtti tér egyik szobráról.
Ennek ellenpontjaként egy nyíregyházi tükörkép következett tegnap.
Most pedig kiderül, hol, és hogyan tükröződik a múlt.



perme bejegyzése vasárnap, 9:30-kor. | Kategória: Hallgatózó, Belváros. | Comments Off

08. 12. 06.
  

perme bejegyzése szombat, 9:15-kor. | Kategória: Belváros. | Comments Off

08. 12. 05.
  

perme bejegyzése péntek, 8:35-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 12. 04.
  

Végre egy kép a Cégér kategóriába.
Ehhez úgy 300 km-t utaztam.
Nyaralásunk helyszínén fényképeztem.
Igen, nemsokára megmondom, hol nyaraltunk. ;-)

perme bejegyzése csütörtök, 8:46-kor. | Kategória: Cégér. | Comments Off

08. 12. 03.
  Promo

Világjáróknak péntek estére R33 és a fesztivál.

perme bejegyzése szerda, 10:21-kor. | Kategória: Koncert. | Comments Off

08. 12. 02.
  Ellenfény

perme bejegyzése kedd, 9:17-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 12. 01.
  

perme bejegyzése hétfő, 8:36-kor. | Kategória: Belváros. | Comments Off

08. 11. 30.
  Két arc

Lassan kezdem azt hinni, annyira egysíkúvá válok, hogy mindenről ugyanaz jut eszembe.
Persze ez még a szelídebb változat, mindenről eszembe jut valamilyen zene.
Ha most azt mondom, hogy jó zene, akkor megint sikerülhet megosztanom a kevésszámú olvasómat.
Inkább azt mondom, hogy igényes zene.
Gyorsan be is linkelem az East együttes Két arc koncertjének egy gyönyörű darabját.
Ebbe azért nehéz belekötni, ezt azért nehéz félreérteni, úgy félremagyarázni, mint egyik korábbi írásomat.
Számos helyen fenti írást linkelik a “szégyellendő város” ördögi szinonímájaként, holott célja pont az volt, hogy elhatárolódjak attól a magatartástól, amelyet egy bizonyos internetes lapcsalád tanúsít.
Jellemző e furcsa világra, hogy a népszerű keresőben rákeresve az idézett címre, elsőként az én írásomra találhatsz az eredeti helyett…
Mondjuk az összes többi az eredeti felhívást tevő portál, mert sajnos még mindig ezzel lehet eladni a szemetet.

Persze visszatérve az East dal szövegére fentiekből okulva azért mégiscsak leírom, a “vigyél innen el” szövegrészt nem illik úgy érteni, hogy szeretnék Nyíregyházától távol élni, sőt!
Szívem szerint időm jó részét ebben a városban szeretném tölteni, mint régen.
Akkor talán árnyaltabb, csalogatóbb képet tudnék mutatni a városról, amit szeretek, és ragaszkodom hozzá.
Akkor talán lenne lehetőségem máshol is beszélni a városról, a gondolataimról, dolgainkról.
Köszönöm a megkeresést ezügyben, talán egyszer sikerül.
Mint tudod, sokakhoz hasonlóan nekem sem adatik meg, hogy ebben a városban dolgozhassak.
De még így is szerencsésnek érzem magam, mert dolgozom, azt csinálom, amit szeretek, remek társaságban, élhető díjazásért.
Azt szoktam mondani, ha ez Nyíregyházán lenne, maga lenne a tökéletesség.
De megígértem magamnak, hogy ma a két arc közül a mosolygós lesz előtérben, úgyhogy ezt most nem ragozom tovább.
Szállj velem! ;-)

perme bejegyzése vasárnap, 8:47-kor. | Kategória: Hallgatózó, Belváros. | Comments Off

08. 11. 29.
  

perme bejegyzése szombat, 7:58-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 28.
  Megbeszélés

Nyaralás előtt ígértem fenyődíszítős képet.
Ez azért is aktuális, mert hamarosan ünnepi fénybe öltözik Nyíregyháza főtere.

perme bejegyzése péntek, 9:08-kor. | Kategória: Belváros. | Comments Off

08. 11. 27.
  Mindent a vevőért

Beszélik, elég nagy kudarc a szarkofág üzletház.
A vevők, és a parkolók is elkerülik.
Tehát úgy látszik, üzleti szempontból sem érte meg elcsúfítani a belvárost vele.
A legújabb terv szerint ismét csökkentik a parkolási díjat a mélygarázsban, és felhagynak a látogatók sétáltatásával.
Nem lesz kötelező bejárni az egész épületet a betévedőnek.
Igaz, a mozgólépcsők csak fölfelé közlekednek majd, de megnyitják a lépcsőházat, belül újabb lépcsőket építenek, és külső látványliftet szerelnek.
Meg ahogy a minap láttam, nyitottak másfajta közlekedésre is :-D

perme bejegyzése csütörtök, 9:25-kor. | Kategória: Dörmögő, Belváros. | Comments Off

08. 11. 26.
  Nyaraltunk

Jó húsz centis havat hagytunk magunk mögött nyaralásunk végeztével.
Természetesen mesélek majd róla, de most kicsit visszaidézem a napsütést.

perme bejegyzése szerda, 9:02-kor. | Kategória: Belváros. | Comments Off

“Most vége. Döntöttem, istenem.
Engedj magadhoz, vagy engedj elmennem.”

Tunyót ezekben a percekben kísérik utolsó útjára.
Egy beszélgetés részletével búcsúzom tőle.
Legyen neki könnyű a föld…



Az idézet Horváth Attila dalszövege. A zene is az ő lapjáról szól.
Az interjút a Rocktv készítette.
Tunyó ravatalánál ez, sírjánál ez a zene szólt.

perme bejegyzése kedd, 13:00-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 24.
  

Erről a képről már talán felismered nyaralásunk helyét, de a megfejtésre kicsit még várnod kell.

perme bejegyzése hétfő, 10:54-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 23.
  

Utolsó előtti segítség ;-)
Itt rajtunk kívül látszik a főtér is.

perme bejegyzése vasárnap, 11:50-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 23.
  Útszéli tél

Mielőtt folytatnám a rejtvényfeladványok közzétételét, kis időjárás jelentés. ;-)

perme bejegyzése vasárnap, 8:35-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 22.
  Komoly segítség

Sokat gondolkodtam, segítsek-e ekkorát, de legyen :-)

perme bejegyzése szombat, 10:01-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 21.
  Régen volt…

…rejtvény veszi kezdetét.
A mai képből még szerintem lehetetlen kitalálni, hol nyaralunk, de napról napra jön majd a segítség. ;-)

perme bejegyzése péntek, 8:41-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 20.
  Előfények

A szabadság előnye, hogy bóklászhatok a városban, vagy bárhol.
Azt hittem, az idén elmulasztom itthon a Kossuth téren a fenyő díszítését, de szerencsém volt.
Kedden az idő is remek volt a sétához, és pont a kosaras kocsival egyszerre értem a belvárosba.
Lesz majd néhány kép.
Lehet, hogy az egymást követő napokon, lehet, hogy majd később.
Kiderül ;-)

perme bejegyzése csütörtök, 8:12-kor. | Kategória: Belváros. | Comments Off

08. 11. 19.
  Hey Joe

Deák Bill Blues Band koncert most az m2-n!

szerk.: a koncert kicsit túlzás, három dal.

perme bejegyzése szerda, 16:50-kor. | Kategória: Hallgatózó, Koncert. | Comments Off

08. 11. 19.
  A meglepetés
Ahogy tegnap ígértem, itt a meglepetéskép.
A bádogember szökőkút kapott “érdekes” koronát.
Nem igazán tudom, mi a cél vele, de az biztos, hogy nem lett szebb az egyébként is csúf szökőkút.

perme bejegyzése szerda, 9:38-kor. | Kategória: Dörmögő, Belváros. | Comments Off

08. 11. 18.
  A Sóstói Kilátó
Tegnap némi kötelező feladatom közepette a belvárosban jártam.
A Kossuth tér ismét egy meglepetést tartogatott.
Nem azt, hogy áll már a karácsonyfa, nem is azt, hogy az árusítóbódék is állnak. Valami mást.
Ma megyek, megörökítem, aztán találgatunk. ;-)

Most azonban egy sokkal kellemesebb környezet képei következnek.
Kevés reklámot kap a Sóstói Kilátó, pedig rendben van, látogatható, és megéri felmenni a felső szintre is.
És ha te nem úgy teszel, mint én, és nem sétálsz be az egyik erdei úton úgy kétszáz métert, nem rontja képet az, hogy az erdő egy részét magánkézbe adták
De ma hagyjuk a dörmögést.

klikk a képre

perme bejegyzése kedd, 9:21-kor. | Kategória: Fotóalbum. | Comments Off

perme bejegyzése hétfő, 8:48-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 16.
  Óperentzia

Azt terveztem, hogy szabadságom alatt, amikor is van lehetőségen Nyíregyházán, fényes nappal is találkozni ismerősökkel, megszervezem, hogy hozzájuthassak az Óperentzia lemezéhez.
Ha már olyan pancser voltam, hogy a koncertjükön elmulasztottam…
Igaz, koncertjük lesz jövő hét pénteken is a Mustárházban, de akkor meg éppen nem leszek itthon.

No, szépen, sorjában…
Szóval pénteken a Mustárházban Óperentzia koncert.
Voltam korábban egy ilyenen.
Igaz, a munkahelyről, vonattól loholtam a koncertre, így arról fotóm nincs, de hidd el nekem így látatlanba, hogy érdemes elmenni.
Ingyenes koncert, este héttől, pénteken, remek gyertyafényes, hangulatos.

Én meg éppen nyaralok akkor, tehát én nem, meg fotók sem.
De egy korábbi koncertjükről fotók ITT.

És akkor hogyan lett mégis lemezem?
Mikor linkeltem a koncertjüket a programajánlómba, ki is próbáltam a linket.
Itt ért a kellemes meglepetés.
Letölthető a lemezük úgy, hogy bele is hallgathatsz előtte/közben.
Köszi fiúk, lány. :-)

Akit pedig a koncerthangulat is érdekel, de nem tud elmenni a koncertre, szóval mondjuk nekem ;-) íme egy koncertvideo:

perme bejegyzése vasárnap, 9:13-kor. | Kategória: Fotóalbum, Hallgatózó, Koncert. | Comments Off

08. 11. 15.
  Búcsú
Tunyogi Péter november elsején szenvedett súlyos balesetet.
November kilencedikén csatlakozott az égi zenekarhoz.
Tunyótól november 25.-én 13 órától vehetsz végső búcsút Újpesten, a Megyeri úti temetőben.

perme bejegyzése szombat, 9:00-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 14.
  Nyaralás

Két hétre búcsút veszek a munkahelyemtől.

Ebbe a két hétbe most kis nyaralás is belefér.
Nem szerveztem különösebben.
Volt egy ötlet, arról talán írtam is, aztán az máskorra halasztódott, és lett egy másik.
Nem mondom meg, mi ;-)
Jövő hét elején még van némi elintéznivalóm, amit mindenképpen nappal kell, aztán hét közepén - mikor minden bizonnyal jelentős időjárásromlás várható -, megyünk világgá.
De most ez sem érdekel, mert mindössze annyi a terv, hogy eljutni, ott lenni, nézelődni, pihenni, fotózni, és néha jelentkezni.
Úgy tűnik, szállásunkon lesz WIFI, így valószínű, hogy naponta mutatok majd valamit a nyaralásból.
Lehet majd találgatni, hol is vagyunk.
De ez még majdnem egy hét távolságra van.
Csak szóltam ;-)

perme bejegyzése péntek, 10:00-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 13.
  

perme bejegyzése csütörtök, 9:35-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 12.
  Van egy dal

Van egy dal, amely szinte minden rockkoncerten elhangzik.
Ilyenkor számot vetünk mindazokkal, akik már az égi zenekarban játszanak.
Felsoroltatnak a nevek, és a nézőtéren gyertyák, öngyújtók gyúlnak.
Mindenki énekel.

Az égi zenekar újabb taggal bővült.
Egy olyan énekessel, akinek a hangja senkihez nem fogható.
Már nem látjuk többet a színpadon, csak lemezek, cd-k, kazetták, videók maradnak meg.
És a fájdalom, az űr a lelkünkben.
És a következő koncerten már Tunyó nevét halljuk a színpadról, és nem a hangját.
És énekeljük újra:

“Kereslek néptelen utakon
De csak a semmi vár…



…Zöld csillag, kihunyt az égen
A csónak partot ért
Hideg csendben fekete minden
Legyen az álmod szép.”

perme bejegyzése szerda, 9:27-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 11.
  

Nem tudtam ma mit írni.
Nehéz elhinni még mindig, hogy Tunyó nincs már közöttünk.
Rengetegszer volt nehéz helyzetben, és mindig visszatért.
A színpad éltette.
De mostmár nélküle borul fénybe a színpad.
Én pedig hallgatom a zenéjét reggel munkába menet, este hazafelé, most, mikor ezeket a sorokat írom, és mikor mindjárt elindulok körbejárni Zefi és a TRB lapját.

perme bejegyzése kedd, 19:19-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 10.
  Tunyó is elment

Nemrég hazaérve tudtam meg a hírt.
Tunyogi Péter elhunyt.
Nem nagyon tudok mit írni…
Egyik utolsó koncertjének néhány fotóját teszem ide inkább.







perme bejegyzése hétfő, 19:29-kor. | Kategória: Hallgatózó, Koncert. | Comments Off

08. 11. 10.
  Az erdő

Azt szeretem az őszben, hogy ha egy nap múlva visszatérek ugyanoda, egészen más a kép.
Az erdőben pedig azt, hogy bármikor kimegyek mindig találok nyugalmat.
Ezért is sajnálom azokat a vandál barmokat, akik hétvégén tönkretették az erdei táblák jó részét.
És persze sajnálom azt a hiábavaló munkát is, amit azok végeztek, akik a sok fakivágás ellenére is próbálják hívogatóvá tenni a sóstói erdőt.
Most egy október közepi erdei séta képeit láthatod.
Akkor csak egy motorossal találkoztam, aki azért jött az erdő közepére nagyvérű járművével, hogy futhasson egy kört. Gondolom, nem ő az igazi sportember.
Mint ahogy e nap óta kezdem megérteni azokat, akik kötelet feszítenek ki az erdőkben quadozók elé.
Láttam, mit művel egy díszpéldány a túristaúton.
No, ezekről nincs kép.

klikk a képre

perme bejegyzése hétfő, 9:21-kor. | Kategória: Fotóalbum. | Comments Off

08. 11. 09.
  

perme bejegyzése vasárnap, 10:48-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 08.
  Költözik a Rock66

Ma este héttől a Road, a Durante La Guerra és a Holtidő zenekarokkal lehet búcsúzni Nyíregyházán a Rock66 Kinizsi utcai helyszínétől.
Rövid szünet után november 22.-én a BuSzaCsa oldalában kezdi új életét a rockzene eme helyi fellegvára.
(De szar lett ez a mondat. - jutott eszembe, mert még mindig a fülemben csengenek a tegnapi lámpás-vasutas mondatai.)

perme bejegyzése szombat, 15:17-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 08.
  

A héten négy alkalommal utaztam haza IC-vel.
Mind a négy alkalommal legalább 10 perc késéssel érkezett.

Tegnap 16:51-kor értem a debreceni pályaudvarra.
Azon túl, hogy ez igen barátságos időpont, látszólag alkalmatlan arra, hogy helyjegyet váltsak, majd sikerüljön elérni a 8. vágányról 16:54-kor induló IC-t.
A korábbi napok történéseit figyelembe véve azonban simán beálltam a sorba.
Néhány pillanat múlva meg is jelent a kiírás a 10 perces késésről.
Nem mondom, hogy pontosak a vonatok (mi okom is lenne rá?), de legalább kiszámíthatók.
Azt azonban nem tudom, hogy ha nekem, mezei halandónak ez ilyen egyszerűen megy, miért okoz gondot a MÁV szakembereinek?
Persze nem ez az ok, hogy pont a tegnapi késést ragadtam ki a sorozatból.
A történet folytatódik…
A héten egyik hazautamhoz ugyanezt az IC-t vettem igénybe.
Nyíregyházára érve láttuk, hogy a huszas kocsiban teljes a sötétség.
Jópofiztunk, hogy a cigisek a parázsnál úgyis látják egymást.
Más kérdés, hogy ez milyen fényt vet az amúgy sem fényárban úszó vasúttársaságra?
De azt hiszem ezzel senki sem törődik…
Tehát egyszercsak tegnap is megérkezett a vonat, és csodák csodája, a huszas kocsi sötét volt.
Mostmár Debrecenben.
Éppen azon gondolkodtam, miért teremt ebből hagyományt a MÁV, mikor a huszas mögötti összes kocsi is sötétbe burkolózott.
Azért mi, birka utasok csak felcuccoltunk, és romantikusan, mobiltelefon fáklyákkal kerestük a helyünket.
Péntek este lévén ilyenkor minden hely elkel, és a helyek jó részét hétvégére hazautazó diákok foglalják el a heti túlélés kellékeivel.
Így aztán azt gondoltam, csak berakom a cuccomat a fülkébe, én pedig elálldogálok a folyosón.
Ígyhát néhány hasonlóan gondolkodó társammal együtt láthattuk érkezni a fényt egy elemlámpás vasutas személyében.
Meg hallhattuk is.
“Itt vagyok ezen a Tokajon, vagy mi a szaron, mert nincs világítás. Majd sietek.”
Így is tett.
Ütögette, kapcsolgatta kicsit a villamos szekrényt, majd csend, és sötét borult az előtérre.
És elindultunk.
Kezdetben a fülkékből kiszűrődött a mobiltelefonok fénye, de aztán lassan mindenki megszokta a sötétet.
Egyik állomáson áthaladva a bevetődő fény érdekes dolgot tett láthatóvá.
Az előtérben a világítással felszerelt vasutasunk nyitva hagyta az elektromos szekrényt.
Persze ez sem új dolog, mint láthattad korábban nálam, de azért más ez egy augusztusi, napfényes délutánon, és novemberben, vak sötétben…
Gondolom, azt remélte emberünk, hátha akad utas, aki útközben megcsinálja a világítást.
Vesztett.
Nem volt jelentkező.
Nyíregyházára érkezve így kézről kézre adtuk a nyitott ajtót.
Ha már eddig eljutottunk, szálljunk le élve…

A fotó archív, egy korábbi, késő esti várakozásom eredménye.

perme bejegyzése szombat, 7:14-kor. | Kategória: Dörmögő, Vasutazás. | Comments Off

08. 11. 07.
  

perme bejegyzése péntek, 10:56-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 07.
  Szinkron

Valaha híresek voltak a magyar szinkronok.
A kereskedelmi tv-k eljövetelével ennek (is) vége.
Gondolom, ezt is olcsón akarják megcsináltatni.
Valamilyen film megy valamelyik adón.
Háttértv.
Ember odamegy a lóhoz, melyet másik csutakol éppen.
Felemeli az egyik lábát (mármint a lóét :-) ).
Majd így szól:
- Új pata kéne rá.
Ja.
Szerencsepata.

perme bejegyzése péntek, 8:44-kor. | Kategória: Dörmögő. | Comments Off

08. 11. 06.
  Bill a Lovardában

Bill kapitány koncertje még sohasem okozott csalódást.
A mostani koncertet a Lovardában azonban a korábbiaktól is jobban vártam.
Nagyon kíváncsi voltam az új album dalaira élőben.
Ezek stúdió változatban is kivételesek, és rendkívül sok lehetőséget tartogatnak a koncerten történő kifejtésre.
Meglepő volt a zenekar felállása is.
Hiányzott a korábbi felállásból Horváth Zsolt, a billentyűs, sőt, maga a hangszer is.
Helyette viszont kaptunk még egy szólógitárost a Bill által felfedezett, és azóta többek között a P. Mobilt is megjárt (illetve most is ott játszó) Tornóczky Ferenc személyében.
Ez a felállás pont azt a várakozásomat erősítette, amit a lemez hallgatása során a koncertelőadástól vártam.
Néhány dal ugyanis eleve kínálja a gitáros felelgetés, a gitárpárbaj lehetőségét.
És ebben nagyon jó partner lehet a virtuóz gitáros Sárközi Szivori Pál.
Mint ahogy az is lett.
Mert ahogy mindig, Bill kapitány most is hagyta érvényesülni zenészeit.
Ismét egy felejthetetlen koncertet láthattunk a blues magyarországi királyától.

klikk a képre

perme bejegyzése csütörtök, 5:07-kor. | Kategória: Fotóalbum, Koncert. | Comments Off

08. 11. 05.
  

perme bejegyzése szerda, 9:42-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 04.
  

perme bejegyzése kedd, 12:26-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 03.
  Tunyó kórházban

Pár napja láttam színpadon, és örültem, hogy a hangja a régi.
Az imént találtam a hírt, hogy Tunyó balesetet szenvedett.
Remélem, sikerül mielőbb felépülnie.

perme bejegyzése hétfő, 19:00-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 03.
  

perme bejegyzése hétfő, 10:36-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 02.
  Sóstói kilátó

Voltam Sóstón, fantasztikus idő volt, alig volt kedvem hazajönni.

perme bejegyzése vasárnap, 15:32-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 02.
  Nem várok!

A tegnap kora esti ismételt bealvás után ma úgy 7 körül ébredtem.
Csendben kiültem a KV-val az erkélyre, hogy ne zavarjam a szellőzőbe költözött verebek lakógyűlését.
Aztán egyre inkább kezdett kisütni a nap.
Ekkor jutott eszembe az agresszív kismalacos beszólás.
NEMVÁROK!!!
Úgyhogy irány a sóstói kilátó.

perme bejegyzése vasárnap, 8:23-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 01.
  

perme bejegyzése szombat, 18:51-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 01.
  

Méghogy nem figyel a jóisten.
Ahogy leírtam, hogy jók a fények, és irány a kilátó, már jöttek is a felhők.
No, akkor szépítgetem a fotóalbumot.
Hátha nem lesz áramszünet ;-)

perme bejegyzése szombat, 11:35-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 11. 01.
  Sóstói kilátó

Tegnap úgy este fél kilenc körül éreztem, lassan elmegy a kép.
Ma fél tízkor ébredtem.
Dehogy voltam fáradt.
Most tolom magamba a remek itthoni KV-t…

Pár éve, télvégén fotóztam legutóbb a sóstói kilátót.
Ahogy nézegetem a fényeket, lehet, hogy ma ismét arra kellene járnom.
Ez talán a legjobb pihenés most ;-)
A kép 2005 elején készült.

perme bejegyzése szombat, 10:01-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 10. 31.
  

Úgy fél hét körül érünk a temető főbejáratához.
Hatalmas láncok zárják a kaput.
Megdöbbenünk.
A kiírás szerint ebben az időszakban este hatkor zárnak.
- Az oldalsó kapun autóval még be lehet menni. - próbál segíteni egy arra járó.
Autóval?
Csak autóval?
Hát mi ez?
Éjszakai autóverseny, autósmozi, vagy temető?
Mi az, hogy gyalog nem, de autóval igen?
Most akkor vagy nyitva vannak, vagy nem.
Talán megértem, hogy tartani kell a zárórát.
Talán még ezekben a napokban is, nagyon pontosan.
De akkor minden kapunál, vagy egyiknél sem.
Micsoda pofátlanság ez?

perme bejegyzése péntek, 18:55-kor. | Kategória: Dörmögő. | Comments Off

08. 10. 31.
  

perme bejegyzése péntek, 10:10-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 10. 30.
  Mánia

Ahogy az összefoglalóban írtam, nagy várakozással készültem a Mobilmánia koncertre.
Kicsit meglepődtem, mikor a Rock Band transzparensét láttam a dobszerkó mögött, de az hosszas színpadi átszerelésből gondolni lehetett, hogy valami más is készül.
Meg a koncertjegyet is láthattam elégszer :-)
A Rockband koncertje kicsit megdöbbentett.
Az elején Zefinek szinte alig volt hangja, és valahogy elég vontatott volt.
A korábbi - már Tunyó nélküli - Rockband előadása volt hasonlóan rihangászós.
Amolyan frontember is vagyok, meg a Hammond mögött is lenni kéne.
Csak akkor a csapatban még volt egy Bajnok, meg meg egy Závodi, akikkel azért mégis pörgős volt a koncert.
Ez a Rockband így unalmas volt.
Szerencsére hamar érkeztek a régi társak, és a Mobilmánia felülmúlta a várakozásaimat.
Féltem Vikidál hangjától, illetve a hiányától, de valahogy most működött az ének.
Aggódtam Tunyó miatt, mert nekem a mai napig ő a P. Mobil hangja.
Féltem, hogy csalódnom kell, de szerencsére Tunyó hangja még mindig a régi.
Nem tudom, hogy csinálja, de most is elkápráztatott.
Talán kis gondot az éneknél akkor éreztem, mikor mindhárman - Rudán Joe a harmadik, ha nem lenne meg - egyszerre énekeltek.
Volt némi hangnem különbség, ami külön külön természetesen nem jelentkezett.
Összességében azonban a legjobb koncert lett volna ezen az estén, ha nincs Bill…

klikk a képre

perme bejegyzése csütörtök, 10:09-kor. | Kategória: Fotóalbum, Koncert. | Comments Off

08. 10. 29.
  Mini

Egy éve még azt mondhattam, nagyon régen voltam Mini koncerten.
Igaz, nagyon régen nagyon sokszor.
Annak idején az Ifiparkban szinte minden koncertjükön ott voltam.
Sok formációban hallottam őket.
Németh Alajostól, Szivacstól, Papp Gyulán, Závodi Jánoson át Tátrai Tibuszig rengeteg jó zenész megfordult náluk, és mindannyian maradandót alkottak.
Mostani koncertjükön is igen jól éreztem magam, és remélem, nem okoztam a Lovarda nézőseregében maradandó károsodást azzal, hogy én is énekeltem a régi nótákat.
Sajnos hamar elrepült a koncertjükre engedélyezett idő.
A nagy kedvenc Vissza a városba mellett szívesen meghallgattam volna a Kereszteslovagot is.
Majd legközelebb. ;-)

klikk a képre

perme bejegyzése szerda, 10:46-kor. | Kategória: Fotóalbum, Koncert. | Comments Off

Ahogy látod, nem feltétlenül tartom a fellépés sorrendjét a beszámolókkal, így ma a Lord koncertjéről írok.
Nem hiszem, hogy előítélet befolyásolná a koncertbeszámolómat, de valahogy olyan megcsináltnak tűnt a koncertjük.
Igaz, profin megcsináltnak.
Emlékszem, régi fellépéseik mindig egy varázslatnak tűntek.
Élt a színpad, szabad volt a játék.
Most - és már a múlt évi koncertjükön is - valahogy olyan kiszámítottnak tűnt az egész.
Ne érts félre, remek koncert volt, profi előadás, a nézők maximális kiszolgálása.
Itt is énekeltem Misivel, a helyén is volt minden, csak mikor vége lett a koncertnek, valami hiányt éreztem.
Valahogy úgy éreztem, hogy “…szíve már nem dobog”.
De azért bármikor ismét elmennék a koncertjükre ;-)

klikk a képre

perme bejegyzése kedd, 9:40-kor. | Kategória: Fotóalbum, Koncert. | Comments Off

08. 10. 27.
  ERB

Vagyis Emeretta Rock Band.
Nem ez volt az első találkozásom a bandával.
A bejutásra várakozva arról beszélgettünk, ki játszana Black Sabbath-ot, ha ők nem lépnének fel?
Nekem nyomban eszembe jutott a Médium zenekar.
És akkor a Hammond hangzásra sem kellene Zefiig várni…
Szóval Emeretta.
A tőlük megszokott produkciót nyújtották remekül bemelegítve a hallgatóságot.
Egy dolgot azonban nem tudok elhallgatni.
Talán ezzel a billentyűssel nem kellene Black Night-ot játszatni.
Egyébként a műsoruk nagyon rendben volt.
Nézd meg, hogyan látta a fényképezőgépem. ;-)

klikk a képre

perme bejegyzése hétfő, 10:01-kor. | Kategória: Fotóalbum, Koncert. | Comments Off

A tegnapi nagy csend azt jelentette, hogy igyekeztem kipihenni a Blues és Rock legendák koncertet.
Várakozásaimat is felülmúló remek koncerteket láthattunk.
Készültek képek is, ezeket a szokásos albumokba rendezem majd, és minden koncertről külön megemlékezem.
Most egy nagy összefoglaló, aztán elvonulok képeket rendezgetni.

Az ígéreteknek megfelelően este hatkor tárultak ki a Lovarda kapui.
Átestünk a Pallai Produkciónál szokásos biztonsági ellenőrzésen, és már el is foglalhattuk a helyünket.
Elsőként az Emeretta Rock Band lépett a színpadra, és többek között Black Sabbath, Deep Purple és Twisted Sister nótákkal melegített.
Őket a negyven éves Mini követte a hatvan éves Török Adám vezetésével.

A Lord - ahogy szokták - profi módon összerakott műsorral készült, és most Frenkie-re, a basszusosra sem lehetett egy szavam sem.
A várva várt Bill koncert most is fergeteges volt.
Jó volt látni az ifjabb korosztályt is együtt énekelni a királlyal.

Talán egyszer rend lesz ebben az országban, legalább zenei ízlés terén…
A nap attrakciójának ígérkezett a Mobilmánia fellépése.
Őket a Rock Band vezette fel.
Erről most divatos kiszólással élve csak annyit ez volt az este leggyengébb láncszeme.
A Mobilmánia azonban kárpótolt az előzményekért.
Ja, és Zefi a koncert közben töltötte be az 50. évet.

Jó volt újra Tunyótól hallani a régi Mobil dalokat.
Bárhonnan is varázsolnak elő énekest Lóriék, ezt soha nem fogják tudni felülmúlni.

Hajnal kettőkor csengő füllel, a Lovardában vágható füst után a friss levegőtől fejbevágva egy remek koncert hangulatával tértünk haza.
A mai bejegyzéshez a kerek szülinaposok adják a képeket. ;-)

perme bejegyzése vasárnap, 10:09-kor. | Kategória: Koncert. | Comments Off

08. 10. 25.
  

perme bejegyzése szombat, 10:43-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 10. 24.
  60.

A régi szép időkben akár évente több Bill koncertre is sikerült eljutnom.
A Lovardában általában évente legalább egyszer vendég a blues királya, és volt, amikor láttam értelmét a plázának is Nyíregyházán.
Egy időben ugyanis évente rendeztek valamilyen sörfesztivált, amelynek rendszeresen vendége volt Deák Bill Gyula.
A múlt évben városunkban is fellépett, a mai koncerthez hasonlóan Blues és Rock legendák társaságában.
Akkor valami olyasmit írtam, hogy abba a tornaterembe csak akkor megyek legközelebb koncertre, ha Bill jön.
Szerencsére idén a Lovardában nézhetem meg a múlt évben nagyon várt, és (kizárólag a terem akusztikájának köszönhetően) kis csalódást okozó koncertsorozatot.
Idén a Mobilmánia fellépése kapcsán örülök Zefi visszatérésének, és várhatóan a Hammond hangzásnak.
Kicsit fenntartással várom Vikidál énekét, remélem, nem okoz nagy csalódást.
Pótolom a múlt évben Nyíregyházán kihagyott Emeretta koncertet.
Remélem, a Lord megkímél a múlt évi csalódástól, és “új” basszusosuk azóta felnőtt a feladathoz.
A Mini hagyományosan, évtizedek óta színvonalasan koncertezik, ma is ezt várom.
Messze visz az út“, mint tudjuk, vagy akár azt is mondhatom, duplahatvanas nap lesz a mai.
Azt, hogy Bill november 8.-án ünnepli hatvanadik születésnapját, bizonyára tudod.
Azonban Török Ádám is ebben az évben tölti be ezt a szép kort.
Már jó pár napja beszereztem a belépőket, és alig várom a kapunyitást.
Remélem, sikerül fotóznom is ezen a különleges napon.
Bill koncertfotójára klikkelve a fotóalbumom koncert menüpontjához jutsz.
Nézegesd, míg én koncerten vagyok ;-)

klikk a képre

perme bejegyzése péntek, 10:06-kor. | Kategória: Fotóalbum, Koncert. | Comments Off

08. 10. 23.
  Boszorkányszombat

Tudom, hogy csütörtök van, de ez most egy - szerintem - többszöri megnézésre is érdemes magyar film.
Ja, és most vetítik az m1-en.

perme bejegyzése csütörtök, 11:08-kor. | Kategória: Általános. | Comments Off

08. 10. 23.
  Ébredés

Igazán érdekesen indult a nap.
A telefonomnak fogalma sem volt róla, hogy ma nem dolgozom, így természetesen felébresztett hajnali ötkor.
Ez nem volt annyira jó, de hamar agyoncsaptam, és legközelebb úgy fél kilenc körül ébredtem fel.
Jólesett nem kapkodva ébredni.
Kintről madárcsiripelés hallatszott, talán ismét beköltöztek az erkély fölötti szellőzőbe a verebek.
Remek KV-t főztem, és ráérősen megiszogattam a napfényes, de hűvös erkélyen.
Ez is jólesett.
A PC-t nem kapcsoltam be csak nemrég, mert igazán nem fogalmazódott meg semmi mára.
Aztán elkezdtem kicsit készülni holnapra.
Összeszedtem az akksikat, és töltőbe raktam őket, becuccoltam abba a fotóstáskába, amit holnap viszek majd magammal.
Erről majd később (lassan csak összeáll, miről írjak ;-) ).
KV-zás közben eszembe jutott, hogy ideje lenne már mindenféle képeket készíteni a belvárosról.
Estit, nappalit.
Persze a mai nap nem igazán a legalkalmasabb erre…
Meg valahogy nincs kedvem a belvároshoz egy ideje.
Nagyon érdekes dolgok nem történnek, vagy csak nem tudok róla.
Úgy pedig nem nagy kedvem van belvárost fotózni, hogy előtte egy részét gondosan kikerüljem.
Pedig vagy kerülgetem a torzót, vagy sosem lesznek belvárosképeim…
Arról jutott mindez eszembe, hogy archíválgatás közben a kezembe akadt egy korábbi belvárosos fotóalbumom.

klikk a képre

perme bejegyzése csütörtök, 10:33-kor. | Kategória: Fotóalbum, Belváros. | Comments Off

« Korábbi bejegyzések

Buy Levitra zithromax zithromax z-pak